2011. április 21., csütörtök

Üdvözlet

Ez az első alkalom, hogy belevágok a blogírásba. A gondolattal, hogy nyitok egy oldalt, már korábban is eljátszottam, csakhogy nem akartam olyasmikről írni, ami nem igazán érdekelt volna másokat, például, hogy mit főztem vagy a gyerek éppen mit csinált aznap.
Ám néhány hónappal ezelőtt jött valami, amiről úgy gondolom, érdemes információkat megosztanom, mert mások számára is érdekes és hasznos lehet.
Ez a dolog nem más, mint amiről a blogom szól. Magamról annyit, hogy 31 éves angol nyelvtanár és kétgyermekes családanya vagyok. Mindig is törekedtem az egészséges ételek fogyasztására, de mióta gyerekeim vannak, azóta még inkább odafigyelek a család étkezési szokásaira.
Igen ám, csakhogy az nem elég, ha én egészséges dolgokat veszek és főzök; azt a családtagoknak meg is kell ennie. A nagyobbik fiammal nem is volt soha gond, ő mindenevő volt az elejétől kezdve, most is jöhet neki mindenféle zöldség, gyümölcs nyersen vagy feldolgozva. Ám amikor a kisebbik fiammal áttértünk a vegyes táplálkozásra, ő bizony nagyon válogatós volt, s ahogy a fogai jöttek, egyre több dolgot utasított el, sajnos a zöldég és gyümölcsféléket is.
Nagyon megörültem, mikor megismertem a Pannonicum termékcsaládot, mert ez jelentette a megoldást a problémánkra. A gyerekeim néhány hónapja napi rendszerességgel fogyasztják a Pannonicum Kid zöldség- és gyümölcsport, ami fedezi a napi vitaminszükségletüket és mivel vízben oldva isszák, a folyadék pótlás egy része is megoldott, s nem utolsó sorban az íze is kiváló.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése