2011. október 17., hétfő

Októberi rendezvény - beszámoló

Az RPC októberi rendezvénye a szokásostól eltérően a Benczúr Hotelben került megrendezésre, ahol ismét szép számmal gyűltek össze a club tagok és vendégeik.
Elsőként Dr. Czinege László orvos természetgyógyász előadását hallhattuk, aki az enzimek fontos szerepéről tartott érdekes és sokszor megdöbbentő előadást. Nyitó gondolata az orvosok feladatának vizsgálata volt, mely kiderül a szó eredetéből: doctor - eductor, vagyis tanító. Az orvos feladata tahát nem csupán az, hogy a már meglévő betegségeket kezelje, hanem hogy segítsen a betegségek megelőzésében, tanítsa annak mikéntjét, felvilágosítsa az embereket szervezetük működéséről.

Mik is az enzimek és milyen szerepük van egészségünkben?
Az enzimek, az élő szervezet folyamatainak meggyorsítását végző fehérjék, melyek kémiai és biológiai szinten is működnek. Születésünkkor már meghatározott számú testenzimmel születünk, mely életünk során elhasználódik, újabb enzimeket a test már nem képes előállítani. A hormonok, vitaminok, ásványi anyagok nem működnek nélkülük a szervezetünkben.
Az előadás elején megismertett bennünket néhány híres tudóssal, akik a betegségek okait vizsgálták illetve az enzimekkel, enzimhiánnyal kapcsolatban végeztek fontos kutatásokat.
1914-ben Otto Warburg a betegségek 7 fő okát a következőkben állapította meg:

- oxigén hiány
- enzimhiány
- elsavasodás
- lelki háttér
- vízhiány
- tápanyaghiány
- szabad gyökök

A listát a doktor úr, a napjainkban igen jelentős mértékű elektro és geoszmog szennyezéssel és a kémiai terheléssel egészítette ki. Majd Paul Kautchakoff kutatásáról számolt be, aki a hőkezelt ételek vérre gyakorolt hatását vizsgálta, s azt tapasztalta, hogy a feldolgozott ételek fogyasztása után a vérben fehérvérsejtek jelennek meg, vagyis a vér ételmérgezés jeleit mutatja.
Max Wolf egyes rákos betegségek vizsgálata során megállapította, hogy bizonyos enzimek hiányoznak a beteg szervezetből.
Az előadó a következőkben Francis Pottenger nagyon érdekes, macskákon végzett kísérletével érzékeltette, milyen hatással is van az élő szervezetre a feldolgozott élelmiszer. A vizsgálatban 4 macskacsoportot vizsgáltak 4 generáción keresztül, 10 éven át. A kísérlet legfontosabb eredménye, hogy a csak nyers húst és tejet fogyasztó macskák 4 generáción keresztül sokkal egészségesebbek és életképesek maradtak, míg a csak feldolgozott húst és tejet fogyasztóknál izületi problémák, diabetes jelentkezett és a 3. generáció már nem tudott életképes utódokat létrehozni.

Dr Czinege, Dr. Edward Howell: Enzimtáplálkozás című könyvéből rengeteg részletet kiemelt. Rengeteg könyv íródott már a vitaminok, ásványi anyagok fontosságáról, de az enzimekről ritkán esik szó. Howell kutatásaiban megállapította, hogy az enzimek hőérzékenyek, hiányuk bizonyos mirigyek (hasnyál, agyalapi mirigy) megnövekedését okozza.

Az enzimeknek 3 csoportját különbözteti meg:
- táplálékenzimek
- emésztő enzimek
- anyagcsere enzimek

Fontos, hogy a táplálékkal elegendő táplálékenzim jusson a szervezetbe, mert ha ez nem így történik, akkor a test máshonnan veszi el az energiát pl. az emésztéshez. Az emésztőenzimek feladata a táplálékkal bevitt fehérje, zsírok és szénhidrátok lebontása. Az emésztés ideális esetben tökéletes, ám ha kevés táplálékenzim és sok salakanyag jut a szervezetbe, akkor az emésztés elégtelenné válik és elhasználja enzimkészletünk nagy részét, ami persze egyéb szerveinkre is negatív hatást gyakorol.
A doktor úr nagyon szellemesen kicsit átfogalmazta Hippokratész "Az vagy, amit megeszel!" mondását, mely saját meggyőződése szerint így hangzik: "Az vagy, amit meg tudsz emészteni."
Az enzimek 44-48 fokon pusztulnak, vagyis ha jól belegondolunk, a feldolgozott ételeinkben szinte semmilyen enzim nem található, a bevitt ételmennyiségnek ezért legalább 75 %-a nyers étel kéne, hogy legyen.

Ez nehezen kivitelezhető, de az egészségesebb táplálkozásra való törekvésünkben nagy segítséget nyújt a Pannonicum termékcsalád, ami öko termesztésű zöldségek és gyümölcsök aktív pora, a vákumszárítási technológiának köszönhetően pedig minden vitamin, ásványi anyag és enzim megtalálható bennük.  A Pannonicum termékek napi ajánlott adagban való fogyasztása egyenértékű kb. fél kg zöldség és gyümölcs napi elfogyasztásával. A betegségmegelőzéshez és immunerősítéshez elengedhetetlen pl. a Vita C fogyasztása, tisztítókúrához a Spirit ajánlott.
Az októberi rendezvényen bemutatásra került két új termék, a PannonIQm, mely fokozza az agyi aktivitást, csökkenti a stresszt és a Reformula, ami kimondottan fogyókúrázóknak ajánlott.
Ne habozz, próbáld ki Te is a termékeket és csatlakozz az RPC klubba, ahol az egészég mellett még anyagi jólét is vár Rád. Semmi mást nem kell tenned, csak 2 ismerősödnek beszélni a termékek jótékony hatásáról, és máris örökös klubtag maradsz!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése