2011. augusztus 19., péntek

Legutóbbi bejegyzésemben a táplálkozás és sport egészségre gyakorolt hatását taglaltam, most folytassuk azzal, mi mindennel befolyásolhatjuk még egészségünket, persze pozitív irányban.
Folytassuk a fürdőszobával és az ott található tisztító és tisztálkodószerekkel. A legutóbbi rendezvényen Peresztegi Sándor tartott egy előadást, melyben felhívta a figyelmet, hogy a modern tisztítószerek és kozmetikumok mennyi káros anyagot tartalmaznak. Ezel közül is a Sodium Lauryl Sulfat-ot emelte ki, mely ha ellenőrizzük az otthon található tusfürdőket vagy samponokat, szinte egytől egyig mindegyikben benne van, pedig erősen irritatív anyagként tartják számon. A bőrt erősen szárítja, s legnagyobb szervünkön, a bőrön keresztül rengeteg mérget juttat a szervezetünkbe. Többek szerint ez az anyag is összefüggésbe hozható a rákos betegségek számának 20. század elejétől kezdődő rohamos növekedésével. Persze sokan vitatják, hogy bármi köze lenne a kettőnek egymáshoz...Hát ebben is, mint sok más esetben, az igazság "odaát" van.
Véleményem szerint a legfontosabb, hogy próbáljunk olyan termékeket választani, melyek a lehető legkevesebb összetevőből állnak. Jómagam, főleg a gyerekeim védelmében, a gyógyszertárban kevert termékeket, fürdetőt és testápolót részesítem előnyben és sokszor én is ezeket használom. Ne feledjük, a drága termék nem mindig a jobb!
Mosáshoz mosószódát használok, melynek az ára is kedvező és mindenképp környezetbarátabb a hagyományos mosóporoknál. Kevésbé szennyezett ruháknál pedig mosódiót alkalmazok, melynek jellegzetes illata kimondottan kellemes számomra. Az öblítőhöz ecetet teszek, vagy csak ecetet használok egy kis illóolaj hozzáadásával. Mindezzel nemcsak magamnak és családomnak, de a környezetnek is jót teszek.
A környezetet csak mi óvhatjuk meg és tehetjük jobbá, élhetőbbé. Ha mindig csak arra várunk, hogy más cselekedjen helyettünk, ne számítsunk semmi jóra. Inkább próbálkozzunk magunk, ha csak kis lépésekben is, mutassunk példát a környezetünknek és máris tettünk valamit  annak jobbá tételéért.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése