2011. június 8., szerda

Júniusi rendezvény - beszámoló

Dr. Nagybaczoni Béla a SOTE professzora, kardiológus, főorvos a szívről, annak betegségeiről illetve a magyarországi szív- és érrendszeri megbetegedésekről tartott volna előadást, de személyes okokból sajnos nem tudta megtartani tájékoztatóját. Reméljük, hogy a szeptemberi rendezvényen, melyre újra meghívást kap, sok hasznos és tanulságos dolgot hallhatunk majd tőle a témában.


Az első előadás, melyet Rosta István, a cég tulajdonosa tartott, kárpótolt minket az előbbiekért, hiszen beszámolt a Pannonicum termékekekről és a cég útjáról a kezdetektől napjainkig.
A porított zöldség-gyümölcs készítmény igénye először a NASA-nál merült fel, a Mars expedíció tervezése során. Több tényezőt is figyelembe kellett venni a kifejlesztésnél, pl. hogy a súlytalanság állapotában leáll az anyagcsere, nincs orvos, csak korlátozott mennyiségű élelmiszer szállítható és a tápláléknak tartalmaznia kell minden létfontosságú vitamint, enzimet, ásványi anyagot stb.
A NASA tudós csapatának tehát adott volt a feladat, hogy kifejlesszen egy olyan ÉLELMISZERT, mely megfelel a fenti követelményeknek. A vákumszárítási technológia már ismert volt a gyógyszergyártásból, de ekkor még hőkezelést is használtak, ami persze nem tett jót az enzimeknek és drága eljárásnak is bizonyult.
A cégtulajdonos nagybátyja a NASA-nál volt kutató, ő adta az ötletet a termék készítéséhez, hisz Magyarországon minden feltétel adott a dologhoz, a legjobb és legízletesebb gyümölcsök hazánkban teremnek. Egy gyógyszerészekből, kémikusokból és orvosokból álló csapat összeállított egy "receptet", hogy mely gyümölcsök, zöldségek mely részeit kell összekeverni ahhoz, hogy ezek egymás hatását segítve, megsokszorozva fejtsék ki kedvező élettani hatásukat.
Napjainkban Csepelen működik az üzem, ahol a növényeket feldolgozzák, de hogy a növények mely részei kerülnek a termékekbe, az titok, a konkurencia is épp erre kíváncsi.
A termék megalkotása után a forgalmazás mikéntjéről is dönteni kellett. Ismert, nagy cégek nagyon várták a terméket, de a cégtulajdonos nem szerette volna, ha az ő terméke csak egy lesz a sok közül pl. a Béresnél. Aztán jött egy hálózat, ami lecsapott a Pannonicumra és óriási forgalmat bonyolított, de a cég néhány év után összeomlott. Ha egy cég tönkremegy, annak két oka lehet:
-ha rosszul mennek a dologok, a tulajdonosok egymást okolják a sikertelenségért
-ha viszont jól halad minden, akkor meg nem tudnak a sikerben és pénzen osztozni.
Rosta István rengeteg MLM cég működését, elosztási rendszerét tanulmányozta de igazán egyik sem tetszett neki. Matematikusok segítségével végül több MLM cég elemeit átvéve alkották meg a Replicator Pannonicum Clubot (RPC).
2010 szeptemberében egy győri házaspár, Dr. Burján Mariann és Burján Attila segítségével indult el a cég Magyarországon és ma már több, mint 1600 tagja van.
A cég azonban nem áll meg az országhatáron, hamarosan nyílik a lengyel piac is, melynek forgalmából a magyarországi klubtagok is részesedhetnek!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése